2010. december 1., szerda

TOP 10 - kedvenc sminktermékeim

Vagyis az örökranglista pillanatnyi állása. Ebben a bejegyzésben tíz darab olyan sminkterméket láthattok, amelyek nálam kiállták az idő próbáját és azóta nap mint nap támaszkodom rájuk. Ezek azok a termékek, amelyeket bátran merek ajánlani is, hiszen hosszú ideje hűségesen és ugyanazon a magas színvonalon szolgálnak segítséget a sminkelésben. Természetesen sok más termék is van, amelyet előszeretettel használok, most csupán a tíz kedvencemet választottam ki, amelyek valamiért kiemelkednek a többiek közül!

1. MaxFactor False Lash Effect szempillaspirál
Amikor először kóstoltam bele a sminkelés világába, az a MaxFactor márkán keresztül történt. Eleinte minden alapvető felszerelésem MaxFactor volt, innen szereztem be alapozót, korrektort, púdert, rúzst és szemhéjpúdereket is. Többféle spiráljukat is kipróbáltam, miközben szépen lassan elhagytam a többi terméküket és elkalandoztam a professzionális márkák irányába. A False Lash Effecttel azonban igazi szerelem kezdődött. Ez egy nagyszerű, rövid sörtéjű spirál, amely kiválóan fed és nem csomósodik. Annyira elégedett vagyok vele, hogy nem cserélném le semmi másra. Ár-érték arányban, úgy gondolom, messze kimagaslik a spirálok közül.

(A cikk folytatódik a 'tovább' után.)


 2. MAC Eye Kohl ceruza (feketében és fehérben)

Ez a ceruza mesésen fog a vízvonalon, ugyanakkor jól satírozható. Ezért vettem meg feketében és fehérben is. A fehéret szinte mindennap használom a nappali sminkemhez a vízvonalon, míg a fekete füstös szemhez is kiváló eszköz, ugyanakkor csodásan rajta marad a szemem nedves területén is. Négyezer forintba kerül, jól hegyezhető és sokáig elég. Minden fillérét megéri.

 3. NYX Jumbo Eyeshadow Pencil, Milk

Úgyszintén egy ceruza. Mégis miért kell rögtön kétféle fehér szemceruza? A válasz a rengeteg különbözőségben rejlik. A NYX Jumbo ceruzái vastagok és krémes állagúak. Nem fognak szépen a vízvonalon, ellenben könnyű kenhetőségük miatt highlightként a Milk nevű fehér ceruza remekül működik a szemöldökcsonton, illetve a szemzugban. Nálam mindennapos használatban van.



 4. MAC Vanilla pigment
Ez a kedvenc pigmentem a MAC-től, és - ha meggondolom - úgy általában is. Fehér színű, finoman csillogó, inkább selyemfénybe hajló pigment, amit univerzális felhasználhatósága miatt szeretek ennyire. Rengetegféle sminkhez passzol, a legtöbb színnel szépen összebarátkozik az ember bőrén és finoman csillogó fénybe vonja azt.

 5. ParisBerlin Liquid Concealer
A szem alatti karikákra ez a korrektor tökéletes. Egyéb területekre nem folyékony, hanem nagyobb fedőhatású korrektort használok, ide viszont ez az ideális. Elég híg a megfelelő eldolgozhatósághoz, de elég masszív és pigmentált a hatalmas karikák eltüntetésére.

6. MAC Myth rúzs
Ez a rúzs az örök kedvencem. Az én világos arcbőrömhöz ez a tökéletes szín, ha el akarom tüntetni az ajkaimat. S mivel én egyrészt mindig erős szemsminket csinálok, másrészt érthetetlen módon IMÁDOM láthatatlanná tenni a számat, jóformán minden nappali sminkhez ezt a rúzst használom. Nem tudnék meglenni nélküle!

 7. MAC Blactrack Fluidline
A valaha volt legjobb gél állagú tus, cuki kis tégelyben, mely a megfelelő ecsettel hajszálvékonyan, vagy igény szerint formázva vihető fel. Mióta ez a darab a birtokomban van, semmilyen más tushoz nem nyúltam. Ha csak egyet választ az ember, mindenképpen ajánlatos  fekete Blacktracket. Gyönyörű színe van, s merem állítani, hogy mindközül ez a legtartósabb sminktermékem!

8. NYX Powder Blush
Sok pirosítót próbáltam már, olcsóbbat és drágábbat egyaránt. S az igazság az, hogy én személy szerint a NYX pirosítóimmal jobban meg vagyok elégedve, mint a MAC-kel. (És ilyenkor nem gondolok bele, hogy hány NYX-et vehetnék egy MAC árából...) Egyetlen ecsethúzás elég ahhoz, hogy annyi színt vigyünk fel, amennyi más kimondottan sok is. Ennek a pirosítónak a használatakor kell a legtöbbször leütögetnem az ecsetet, hogy a megfelelő mennyiségű termék maradjon rajta. Erősen pigmentált és csodás színekben kapható.

 9. MAC Paint Pot
Nem tudom megmondani, hogy melyik a kedvenc Paint Potom, mivel az összeset akarom! Önmagukban is gyönyörűek, szemhéjalapként pedig teljesen kielégítően működnek. Egyfelől sajnálom, hogy a MAC kivonta  a forgalomból a színes alapokat, másfelől hálát adok érte, mert el sem merem képzelni, mennyi pénzt hagytam volna már ott náluk csak ezekért a tündéri kis tégelyekért.

 10. Coastal Scents 88 palette
Azt hiszem, egyetlen sminkrajongónak sem kell magyarázni, miért is került be ez a termék a listába. A híres 88-as paletta 4000 forintért a világ legjobb vétele. Sokféle vád éri, de én kitartok mellette. Valóban, az egész dolog nem impozánsan nagy, a színek egyenként lehangolóan kicsik, de az igazság az, hogy megdöbbentően magas minőségűek! Egyetlen szín is rettentően sokáig elég, mivel annyira jól fognak, remek a pigmentációjuk és tartósak is, hogy semmi másra nem cserélném le őket ennyi pénzért. Mindenkinek szívből ajánlom!







5 megjegyzés:

  1. A Max Factor spirálját én is szeretem ,és gondolkozom hogy megvegyem a 88as palettát is!! sok jót lehet olvasni róla.
    üdv, ancsi

    VálaszTörlés
  2. @ancsi: Ha teheted, vedd meg a 88-as palettát, én szívből ajánlom!

    VálaszTörlés
  3. hú, én is imádnám eltűnteni a szerintem túl piros számat, és régóta szeretném ezt a MAC rúzst. megtudnád mondani mennyibe kerül, és több árnyalat kapható e belőle? nekem elég világos a bőrszínem.

    VálaszTörlés
  4. @Névtelen: a MAC rúzsai 4500 Ft-ba kerülnek. Millióféle szín és árnyalat szerepel a kínálatukban, mindegyik saját névvel. Sok nude színű rúzsuk van, a Myth név azonban egyetlen egyet jelöl. Az én bőröm iszonyú sápadt, a legvilágosabb NC-s alapozót használom, és megy hozzá.

    VálaszTörlés
  5. Hol vetted 4000ért a palettát? köszi

    VálaszTörlés